amikor a mesék életre kelnek

A Kámfor Zenés Bábszínház marionettjei és élőzenével színpadra vitt mesejátékai egyaránt szólnak kicsiknek és nagyoknak, interaktív elemekkel és újragondolt történetekkel, képzőművészeti alkotásokon keresztül bemutatva.

Hagyományból építkezünk

Bábszínházunk társulata nagyon fontosnak tartja, hogy életben tartsuk az évezredes hagyományokat, amely abban is megnyilvánul, hogy akár a középkorban elterjedt vásári formában is meg tudunk jelenni bárhol a világon, miközben a népmeséket új köntösbe csomagolva visszük a nagyérdemű közönség elé történeteinket.

Gyerekeknek, felnőtteknek

Sokan hiszik hogy a mesék gyerekeknek szólnak – de nem csak nekik. Ahogy a Kishercegben is megírták: „a fölnőttek olyan furák”, hiszen gyakran azt hiszik, a mese kizárólag gyerekeknek való. Mi viszont hisszük, hogy ez kortalan. Családi mesejátékainkban együtt repülünk a képzelet szárnyán – egyenesen a kaland közepébe, sárkányszárnyon!

bábjáték és élő zene

Előadásainkban a klasszikus marionett- és vegyes bábtechnikák találkoznak saját szerzeményű, zenével. Több zenésszel dolgozunk együtt, így minden produkció egyedi hangulatban születik meg. Az élőzene fontosságát hirdetjük – a történet része, éppúgy, mint a báb, a fény vagy a mozdulat.

Ismerd meg művészeinket!

A Kámfor előadásai mögött egy sokszínű, csapat áll – zenészek, mesélők és alkotók, akik minden hanggal, mozdulattal és bábfigurával a közönséget szolgálják. Ismerd meg azokat, akik a varázslatot életre hívják bárhol a világban.

Horváth Szervác

MESÉLŐ

Történeteink főként az ő fejéből pattannak ki, miközben a díszletmegalkotásban, a rendezésben és a színpadon is óriási szerepet vállal – a mesék és dalok életre keltésében.

Nyitrai Péter

Gitár, Zongora

Alapító tagként nemcsak zenél, hanem aktívan részt vesz az előadások kreatív alakításában is. A zongorától a gitárig minden hangszeren mesélni tud.

Lengyel Levente

Gitár

A történetek ritmusa az ő keze alatt kel életre. Játéka hol szelíd és dallamos, hol energikus és lendületes… Furfangosan csavarint olyan ismert dallamokat új köntösbe, amitől mindenki szíve megdobban.

Kasó Máté

Zongora, dob

Különleges érzékkel alkalmazkodik minden előadáshoz – akár egy lágy szellőt, akár egy vihart kell zenei nyelven megjeleníteni.
Lehengerlő modora mindenkinek emlékezetes pillanatokat okoz, földön, vízen, levegőben és ezeken túl…

Fonyódi Ádám

handpan, didgeridoo

Egzotikus hangszerei különleges térélményt hoznak az előadásokba. Zenéje elmélyít, megnyugtat vagy éppen felpörget.
Miközben elektronikával vagy törzsi hangokkal fűszerezi a mesejátékokat.

Berek Dániel

zongora

Finoman árnyalt zenei világával érzékenyen illeszkedik a bábjátékokhoz. Játéka sokszor észrevétlenül vezet a néző érzelmeihez, de ha akarja atomszférikus borzongásokat is elő tud idézni…

Norvát Horbert

Gitár

Játékával olykor a káosz birodalmába repít, olykor pedig légies hangulattal kíséri a történetet az üveghegyen túlra, ismert és ismeretlen dallamokon keresztül.

Horváth Pongrác

Mesélő

Előadásmódja nagyon sajátos és egyedi; több neves színházban játszik folyamatosan, rendez, ír, felnőtt- és gyermekszínházak oszlopos tagja.

Szalai Martin

Fotó

Elkapja a fontos pillanatokat az előadás közben. Úgy dolgozik a háttérben, hogy észre sem vesszük, mégis minden ott lesz a képeken, amit érdemes megőrizni.
Kérés esetén velünk tart és mindenki számára csodálatos képanyagot rögzít, bárhol a világban.

Fedezd fel műsorainkat és tarts velünk egy felejthetetlen utazásra!

A SÁRKÁNY ÉS AZ ÖRDÖG

Népmesés MARIONETT bábjáték
Műsoridő: 35-40 perc

A királylány, aki úgy szerette apját, mint az emberek a sót, új kalandba keveredik: az Ördög és Péter, a Sárkány is őt akarja elrabolni pontosan ugyanakkor. Végül barátokká válnak, és együtt mentik meg a lányt a gonosz varázsló karmai közül aki idő közben, bizony elrabolta a királykisasszonyt…

KACOR KIRÁLy ÉS A KALÓz

Népmesés Interaktív bábjáték
Műsoridő: 40-45 perc

Kacor király egy kalózzal vág neki a nagyvilágnak: bejárják Indiát és Japánt, miközben kiderül, hogy a kapitány az elveszett lányát keresi – csakhogy mindig rosszul tartja a térképet. Az út veszedelmekkel teli és egy óriási krákennel való megmérettetés után egy varázslóhoz sodorja őket a szél no és ott…

A csillagszemű juhász kozmikus kalandja

Népmesés marionett bábjáték
Műsoridő: 35-40 perc

A csillagszemű juhász furfanggal és bátorsággal király lett… majd egy űrkutatóval galaktikus útra indul, hogy megmentse az országát. Csillagködök, robotcsirkék, bölcs királynő és egy marék fénylő mag mutatja meg neki:

„A megoldás a szívünkben lakozik.”

AZ előadás sajátossága az apró részletekben rejlik!

A hátterek és díszletek igazi mesterek keze munkái, akik a Kámfor produkcióit folyamatosan támogatják és segítik már egészen kisgyerekkorunk óta.

Hiszen a marionettbábozást még apró-cseprő korunkban kezdtük Kapolcson, a Művészetek Völgyében, kartonpapírból kivágott mesedobozunkkal.

Nézd meg videón, hogy milyen élmény vár rád!

Bepillantás a Kámfor világába – interaktív bábjáték, zenével, humorral és szívvel-lélekkel.

Bepillantás előadásaink világába

Egy pillanatkép-sorozat a bábok világából – nézd meg, hogyan kelnek életre a mesék a színpadon!